KEDVES BARÁTAIM, ISMERŐSEIM!
TISZTELT TÓALMÁSI LAKOSOK!
1978. nov. 1-től 2005. máj. 31-ig (26 és fél év) voltam Tóalmás könyvtárának vezetője. Már a pályám kezdetén a gyerekek az iskolában sokszor kaptak helyismereti feladatokat. A könyvtárban mindössze 2-3 könyv volt, amelyben Tóalmásról találhattunk valamit. Akkor határoztam el, hogy helytörténeti kutatással fogok foglalkozni.
Sok anyagot gyűjtöttem. Tóalmásinak is érezhettem magam, hiszen a dédszüleim tóalmási lakosok voltak. Azt biztosan tudom, hogy dédnagyapám a második feleségével és egy közös lányukkal a tóalmási temetőben nyugszik. Nagyapám Tóalmáson született. Édesapám is, szerepel a Községházán az anyakönyvben, és a templomban keresztelték, ez is szerepel a plébánián. Kisfiú volt, amikor átköltöztek Tápiószecsőre.
Az volt a tervem, hogy a település 600. évfordulójára (2006) megírom a történetét. A sors sajnos ebbe beleszólt. 2005. május 31-én agyi infarktust (stroke) kaptam. Csodával határos módon életben maradtam, de már nem térhettem vissza dolgozni.
Én biztosan nem tudom megírni a történetet, ezért úgy gondoltam, megosztom másokkal, amit hosszú ideje gyűjtögetek.
Az utóbbi hónapokban nagy intézményeket, neves helytörténészeket kerestem meg email-ben, s új ismereteket szereztem. Így az eredeti honlapomat átdolgoztam, bővítettem.
Először a tóalmásiak által egyáltalán nem, vagy kevésbé ismert információkat közöltem. Most azonban olyan anyagok is bekerültek, amelyeket sokan ismernek. Az volt a célom, hogy egy oldalon lehessen mindent megtalálni.
Így is sok minden lemaradt. Vannak témakörök, amelyekről nem rendelkezem elég információval.
Bízom benne, hogy e honlap néhány szakdolgozat megírásához is segítséget nyújt majd.
Dobó Ilona