TÓALMÁS

"A múltat tiszteld a jelenben s tartsd a jövőnek." (Vörösmarty)

 

PRÓNAY ALBERT

 

1801. március 31-én született, báró Prónay Lajos ezredes és Wartensleben Katalin grófnő gyermekeként. Iskoláiról keveset tudunk. Az elemi és középiskolát – a kor főúri szokásai szerint – bizonyára magántanulóként, a családi kastélyban végezte, majd Eperjesen tanult, ahol összebarátkozott Kossuth Lajossal. 1820-ban már Pozsonyban joghallgató volt, ahová elkísérte nevelője, Prepeliczay Sámuel.

Szüleinek halála után nagybátyja, Prónay Sándor fogadta örökbe. A Pest-Buda környékén élő, felekezete iránt elkötelezett lutheránus arisztokrácia kiemelkedő tagja volt, aki jelentős szerepet játszott a reformkor társadalmi és kulturális életében. Fennmaradt róla, hogy gróf Széchenyi István egyik esküvői tanúja volt.

Tóalmási kastélyánál volt egy nagy kiterjedésű angolkertje, melyben 8-10 öles platánok és tulipánfák díszlettek. Itt élt feleségével, gróf Ráday Erzsébettel. Elek fiukat Tavasi Lajos (a későbbi pesti evangélikus gimnázium igazgatója) tanította. 1836-ban sok száz platándugványt és néhány tucatnyi további dísznövényt ajándékozott Ferdinánd szász-coburg-gothai herceg pusztavacsi faiskolája számára a tóalmási kertészetből.

Prónay Albert kezdetben vármegyei szolgálatban állt. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye főispáni majd 1840-ben már Pest megye adminisztrátora. Ugyanakkor elhalt nagybátyjának, Prónay Sándornak a helyét foglalta el a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tanácsában, olyan kitűnőségek mellett, mint gróf Károlyi György, gróf Széchenyi István, báró Eötvös József. Szívvel-lélekkel végezte ezt a munkát is.

Valóságos belső titkos tanácsos, a hétszemélyes tábla ülnöke, táblabíró, koronaőr, az országbírói értekezlet tagja, 1847-48-ban az országgyűlés főrendi táblájának tagja.

1867. augusztus 14-én halt meg Tóalmáson. Másnap a kastélyban lévő ravatalánál Láng Adolf tápiószentmártoni lelkész mondott imát. A következő nap Acsán, az evangélikus templomban Melczer Gyula helyi lelkész tartott gyászbeszédet, Pál apostolnak Timóteushoz írott második levele alapján: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Prédikációjában szólt arról, hogy a felvilágosodás, a vallásszabadság szeretete, a népnevelés ügyének előmozdítása volt életének értelme. Emlékezett az általa bölcsen vezetett egyházi gyűlésekre, higgadtságára, méltóságteljes fellépésére: „Szíve mindig a közjóért dolgozott, mely minden nemest, nagyszerűt és magasztost felkarolt… Ritka észtehetsége, szilárd jelleme és honfi erényénél fogva mint hazafi és állambölcsész is kitűnt.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 34
Heti: 92
Havi: 341
Össz.: 44 154

Látogatottság növelés
Oldal: PRÓNAY ALBERT
TÓALMÁS - © 2008 - 2017 - doboilona.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: toalmas csaladnevek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »